Hivatalos megjelenési dátumot kapott a Square Enix második világháborús stratégiája, az Order of War.
Order of Wart az a Wargaming.net csapata készíti, kik korábban a körökre osztott stratégiák között olyan gyöngyszemeket szolgáltattak, mint a Galatic Assault, valamint a Massive Assault sorozat. A játékról egyelőre annyi derült ki, hogy idén ősszel érkezik PC-re, és a játékban két fronton, két különböző nációval folyik majd a háború. Nyugaton az amerikai haderővel, keleten pedig a németekkel próbálhatunk szerencsét. Az Order of War természetesen többjátékos móddal is fel lesz vértezve, bár ennek részletei egyelőre nem ismertek.
A most kiadott közlemény szerint pedig PC-re szeptember 22-én debütál. A megjelenés egyelőre csak Észak-Amerikára vonatkozik, de az európai premierre se kell sokat várnunk.
A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…
Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…
A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…
Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!
Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...