17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Ma délután váratlanul jelentette be az EA gördeszkás játékának, a SKATE-nek a folytatását, mely 2010 májusában kerül fel a polcokra. A harmadik epizód végre szakít San Verona utcáival, de nemcsak ez lesz az egyetlen változás.

Az Electronic Ars fantasztikus gördeszkás sorozata jövőre újabb epizóddal jelentkezik. A SKATE harmadik része 2010 májusában debütál, rengeteg régi elemet megtart a stúdió, viszont rengeteg vadonatúj lehetőséggel bővül majd az új rész, melyek többsége főként a közösségi szolgáltatásokra és kooperatív játékélményt érinti.

Az új részben a multiplayer funkció kap új lehetőségeket, a játékosok ugyanis kooperatív módban deszkázhatnak, csapatokat hozhatnak létre, valamint a játékmódok többsége is játszható lesz a haverokkal karöltve. Megváltozik a helyszín is, így San Verona helyett a jövőre megjelenő harmadik részben Port Carverton utcáit deszkázhatjuk körbe, a játékot pedig az előző két részt is jegyző EA Black Box jegyzi, akik PS3 mellett X360-ra is fejlesztik a játékot.

Legfrissebb bejegyzések

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20

FREERIDE – betekintő

Lépj fel a Fate Train-re, mely egy utazásra invitál a szellemvilágba, majd az út végén…

2026-03-19