16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Bár a UbiSoft korábbi pénzügyi jelentése 2010-ra datálta a játék megjelenését, egyes, a játékhoz közeli források szerint ez a dátum simán lehet 2011.

A tavalyi E3-on egy nagyon látványos hangulatfokozó kedvcsinálóval leplezte le a UbiSoft új túlélő-thriller alkotását, az I Am Alive-ot, amiről azóta se láttunk gameplay jeleneteket, vagy in-game állóképeket. A fejlesztést kezdetben a francia gárda, illetve a Darkworks közösen vitte a hátán, de a kiadó elégedetlen volt a munkatempóval, így utóbbi csapatot levették a projektről.

 

A játék eredetileg most tavaszra volt kitűzve, de a belső nézetű akció-kaland végül nem akart megérkezni, majd pár héttel ezelőtt a UbiSoft pénzügyi konferenciáján bejelentette, az I Am Alive valamikor 2010 áprilisa és 2011 márciusa között fog a boltokba kerülni. Egy frissen napvilágot látott blog bejegyzés szerint inkább 2011 lehet a végső befutó.

 

A játék egyik dizájnere, Charles Gaudron ugyanis önéletrajzában 2011-et jelölte meg, mint majdani megjelenés, azonban az egyetlen bökkenő, hogy Gaudron a projektről levett Darkworks munkatársa, tehát tessék erősen pletykaként kezelni a hírt.

Legfrissebb bejegyzések

Tavern Keeper – Játékteszt

Mi az a Tavern Keeper? A Tavern Keeper első pillantásra egy hangulatos fantasy kocsmamenedzselős játéknak…

2026-02-01

Dream Garden – betekintő

Építsd fel a saját zen kerted a Dream Gardenben!

2026-01-25

Pirate Outlaws 2: Heritage – bemutató

Kártyajáték a kalózok világában.

2026-01-24

Lonely House – betekintő

A Lonely House egy kültéri dekorációt a kezünkbe helyező nyugodt sandbox játék.

2026-01-23

Atomic Heart – DLC#4 Teaser Trailer

Az Atomic Heart történetét lezáró, negyedik DLC idén tavasszal érkezik, a fejlesztők pedig egy apró…

2026-01-22