Kategóriák: Xbox 360 hírek

Forza Motorsport 3 – Amerika büszkeségei

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Az Egyesült Államokban nagy népszerűségnek örvendő gyorsasági versenyek részleteit, illetve az ezen játékmódban felbukkanó izomautókat mutatta be a Turn10 alkalmazottja, Dan Greenwalt.

Egy korábban írt előzetesünkben alaposan kiveséztük az október végén érkező Forza Motorsport 3 eddig ismert részleteit, de a Turn10 egyik munkatársa, Dan Greenwalt a minap új infókról rántotta le a leplet a játék kapcsán.

 

Az európai közízlésnek megfelelő járgányok mellett ugyanis az Amerikára jellemző izomjárgányok is felbukkannak majd a játékban, így a több mint 400 autóból álló járműpark díszes darabokkal is kiegészül. Greenwalt a vasparipák leleplezése mellett azt is bejelentette, hogy a gyorsasági versenyekből összesen négyféle közül válogathatunk, ami azt jelenti, hogy negyed-, fél-, egy- és nyolc mérföldes száguldások közül választhatunk, valamint a szabályokat mi magunk alakíthatjuk, így érdekes ízt adhatunk a különböző viadaloknak.

 

A részletek feltárása mellett gigantikus galériafrissítést is eszközöltünk, ami azt jelenti, hogy közel hatvan szemkápráztató fotóval bővült a Forza Motorsport 3 galériája.

 

A játékban a következő izomjárgányok bukkannak majd fel:

  • 1967 Chevrolet Corvette Stingray 427
  • 1969 Chevrolet Camaro Z28
  • 2010 Chevrolet Camaro SS
  • 1969 Dodge Charger R/T
  • 2006 Dodge Ram SRT-10
  • 2006 Dodge Charger SRT8
  • 2009 Dodge Challenger SRT-8
  • 2008 Dodge Viper SRT10 ACR
  • 1970 Ford Mustang Boss 429
  • 2008 Saleen S331 Supercab
  • 1965 Shelby Cobra 427 S/C

Legfrissebb bejegyzések

Az HBO Max 2026-os kínálata

A várva várt Eufória 3. évada mellett jövőre érkezik a Sárkányok háza folytatása, valamint vadonatúj…

2025-12-19

LUMO 2 – betekintő

A 2016-os LUMO folytatásaként a LUMO 2 egy retro hatású, nézetekkel játszó metroidvania, mely főként…

2025-12-17

VEX MAGE – betekintő

Lépj be a VEX MAGE világába, ami egy bizarr, kiszámíthatatlan FPS, ami több ponton is…

2025-12-17

Used Cars Simulator – Korai Hozzáférés betekintő

Ha érdekel a használt autók világa, akkor ezt a játékot neked találták ki!

2025-12-13

Escape Simulator 2 – betekintő

A zseniális Escape Simulator folytatása megérkezett, és nagyobbat robban, mint elődje: tematikus szabadulószobák és új…

2025-12-13