17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Ismét prominens személyiségek kölcsönzik majd hangjukat a Call of Duty franchise-ben, bár a World at War után kisebb visszaesést tapasztalunk a minőséget illetően.

Ugyanis a Call of Duty: World at War esetében a 24 főhőse, a rettenthetetlen Jack Bauert alakító Kiefer Sutherland, illetve az újkori Batman filmek Gordon felügyelője, Gary Oldman kölcsönözte a játék valamelyik karakterének a hangját, addig a novemberben debütáló, várva várt folytatásban inkább zenészekre esett az Activison választása.

 

A hivatalos oldalon is közzé tett, azóta egy sajtólevélben is bejelentett hír szerint az Infinity Ward novemberi alkotásában 50 Cent, illetve a Good Charlotte együttes két bandatagja, Benji és Joel is hallható lesz, mégpedig a többjátékos módban hallható felkiáltások formájában. Curtis James Jackson III, ismertebb nevén 50 Cent szájából állítólag a következől hangzanak el: "Reloading," "Watch your fire," "I’m down, get me up!" és "Tango Down!".

 

Ebből az egyik legérdekesebb az "I’m down, get me up!", ami talán arra enged következtetni, hogy felcser, mint kaszt is helyet kap a játékban. Persze, ez csak találgatás.

Legfrissebb bejegyzések

Pilgrim of Darkness – bemutató

A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…

2026-03-22

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20