Cevat Yerli, a frankfurti bázisú CryTek alapítója és elnöke a minap úgy nyilatkozott, hogy ha Németországban betiltják az akciójátékokat, akkor csapatával új székhelyet keres magának.
A német hatóságok, politikusaikkal az élen a jövőben komolyabban szeretnének fellépni az erőszakos tartalmakat felvonultató játékok, így az akciójátékok ellen is. Mindez egyértelműen a helyi stúdiók nagy érvágása lehetne, így nem meglepő, hogy a frankfurti bázisú CryTek alapítója, Cevat Yerli borúlátóan nyilatkozott a közelgő döntés kapcsán.
A jelenleg hatalmon lévő német kormány illetékesei még júniusban vetették fel az akciójátékok betiltását, a törvényt pedig márcsak a parlamentnek kell elfogadnia, viszont mindez a helyi játékipar egyértelmű halálát is jelentené, legalábbis Cevat Yerli így véli. A CryTek elnöke szerint ha a döntés jogerőre lép, akkor a német alakulatok többsége kénytelen lesz elhagyni hazáját, és a Crysis és a Far Cry fejlesztői is ezen gondolkoznak.
Egy FMV horror-thriller, amelyben egy fitnesz influenszer életéről dönthetünk.
Egy Sandbox-RPG, melyben a saját történelmünket írhatjuk meg.
Új videosorozattal jelentkezik a World of Tanks: HEAT.
Mi az a Tavern Keeper? A Tavern Keeper első pillantásra egy hangulatos fantasy kocsmamenedzselős játéknak…