Tegnapi pénzügyi konferenciáján ugyan veszteségekről számolt be a kaliforniai csapat, panaszra mégse lehet okuk, hiszen több új ígéretes projekt is készülőben van. Köztük az új Medal of Honor.
A részvényeseknek tartott konferencián a 2009. április 1. és június 30. közé esett három hónapot ismertette a cég elnöke, John Riccitiello. Ebben a negyedévben a kaliforniaiak bevételei 804 millió dollárról 644 millióra csökkentek, miközben az egy évvel ezelőtti veszteségek nőttek, így 95 millió helyett ezúttal 234 millió dolláros veszteséget könyvelhetett el a cég. Mindezek ellenére nem feltétlenül kell csüggednie a csapatnak, hiszen a Sims 3 világszerte 3,7 millió példányban talált gazdára, míg az EA Sports részlegének legsikeresebb címe a Nintendo Wii-n megjelent EA Sports Active lett, amiből 1,8 millió kelt eddig el.
Mindez azt jelentette, hogy a Peter Moore vezette részleg komolyabb hangsúlyt fektett a Wii-s sportjátékokra, így a Grand Slam Tennis-t kénytelenek elhalasztani, viszont idén év végén érkezik a a letölthető Madden Arcade. A legnagyobb durranás viszont kétségkívül az új Medal of Honor leleplezése volt, hiszen az új epizód készültéről már korábban is pletykálkodtak, Riccitiello azonban a konferencián hivatalosan is megerősítette, új résszel egészül ki a franchise.
A sorozat a 2007-es Airborne, illetve Wii-s Heroes 2 óta nem jelentkezett új epizóddal, tehát valóban ki lehet éhezve a rajongótábor. Az EA vezére egyelőre konkrétumokat nem árult el, hiszen a produkció fejlesztése korai stádiumban van, de hamarosan érdemleges információkkal is szolgál az Electronic Arts.
Riccitiello ezek mellett szót ejtett a PS3 és az X360 mozgásérzékelős technológiáiról is, és a vezér kijelentése szerint a cég mindkét technika mellett képviselteti majd magát. Az ezzel kapcsolatos terveit 2010 közepén tudatja majd az EA.
Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…
Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…
Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…
Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…
A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…
A World of Tanks ünnepi eseményét ezúttal nem más dobja fel, mint a zseniális Benedict…