Ray Muzyka, a BioWare vezére a VG247-nek nyilatkozva árulta el, hogy az ősszel PC-re és konzolokra is készülő Dragon Age közel 120 órányi tartalommal bír.
Ray Muzyka, a fejlesztésért felelős BioWare vezetőjének nyilatkozata szerint legalább 120 órányi tartalommal bír az ősszel polcokra felkerülő fantasy-RPG, a Dragon Age, melyet főnökként napi szinten nyüstölt eddig, így a telemetriáról leolvasott adatok alapján tudott konkrét adatot mondani a vele készített interjú során. Mindezt az egyik végigjátszás során sikerült elérnie, tehát a kizárólag egyjátékos kampányra kihegyezet produktumban tartalomban nem lesz hiány, nem kell félnünk, hogy órák alatt átrohanunk a fő cselekményszálon.
A Dragon Age: Origins november harmadikán kerül majd a boltokba, PC, PS3 és Xbox360 platformokra.
A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…
Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…
A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…
Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!
Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...