16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Todd Hollenshead, az id Software főnöke egy interjúban úgy nyilatkozott, szinte biztos, hogy nem lesz béta a Rage-ből, viszont nem kizárt, hogy PC-s és Mac-es demonstrációt kap a tavasszal érkező produktum.

A VG247 csapata mikrofonvégre kapta Todd Hollensheadet, az id Software főnökét, aki az interjú során elárulta, sajnos nem lát rá esélyt, hogy a jövő tavasszal PC-re, X360-ra és PS3-ra megjelenő Rage-ből multiplayer bétával kedveskedjenek a rajongóknak. A kipróbálható próbaverzió kérdésére azonban bizakodó választ adott Hollenshead.

 

Az úriember ugyanis nem zárkózik el annak lehetőségétől, hogy a várva várt Rage megjelenése előtt demonstrációs verzióval hozzák meg a jövendőbeli vásárlók kedvét, de erről még korai mesélni, konkrétat csak akkor tud mondani, ha már tisztában lesz vele, hogyan alakul a fejlesztés ütemezése, hiszen ez határoz meg mindent. Ha mégis demóra kerülne sor, akkor a PC-s és Mac-es verzió szinte biztosnak tekinthető, a konzolosokról nem nyilatkozott az id Software elnöke. Az érdekes infó mellé pár új kép is érkezett!

Legfrissebb bejegyzések

Zúzógép – Filmkritika

Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…

2025-12-03

Anima Gate of Memories: I&II Remaster – betekintő

Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…

2025-12-03

HBO Max – 2025. decemberi ajánló

Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…

2025-12-01

Christy – Filmkritika

Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…

2025-11-30

Wall World 2 – játékteszt

A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…

2025-11-30

Benedict Cumberbatch csatlakozik a World of Tanks Ünnepi hadműveletéhez – kezdődik a mágikus téli offenzíva

A World of Tanks ünnepi eseményét ezúttal nem más dobja fel, mint a zseniális Benedict…

2025-11-30