Kategóriák: Xbox 360 hírek

GAMESCom – Két éve készül a Halo: Reach

17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Az idei E3-on bejelentett és jövő év végére datált legújabb és minden bizonnyal legutolsó Halo játék, a Reach állítólag már két éve fejlesztés alatt áll, vagyis a Halo 3 munkálatainak befejezése óta.

Az idei E3-on jelentette be a nemrég független stúdióvá vált Bungie legújabb Halo játékát, a Reach-et, melyről a minap kiderült, hogy a Halo 3 munkálatainak befejezése után vágott bele a csapat, vagyis közel két éve már, hogy fejleszti a Bungie a Halo: Reach-et, melyről a megjelenésen és a célplatformon kívül egyelőre annyi biztosat tudni még, hogy a sorozat előzményeként fog szolgálni és a Reach nevű bolygó elesését mutatja be.

 

Brian Jarrard, a Bungie közösségi menedzsere az általa adott interjúban arról is beszélt, hogy a szeptember 22-én esedékes Halo 3: ODST-n csak a csapat kis szelete dolgozott, a munkaerő jelentős részét elvitte a Reach, mely az E3-as leleplezéskor tett bejelentés szerint valamikor 2010 őszén kerül fel a polcokra, feltehetőleg már Project Natal támogatással karöltve.

Legfrissebb bejegyzések

FREERIDE – betekintő

Lépj fel a Fate Train-re, mely egy utazásra invitál a szellemvilágba, majd az út végén…

2026-03-19

Star Wrath – Closed Beta betekintő

A Star Wrath egy többjátékos űrbeli extraction játék, amelyben megépítheted a saját hajódat, és intenzív…

2026-03-18

Jön az MVM Budapest Comic Con 2026!

Világsztárok, képregénylegendák és cosplay csodák: visszatér az MVM Budapest Comic Con!

2026-03-17

Movierooms – Cinema Management (Alpha) játékteszt

Alkalmam nyílt kipróbálni a Movierooms - Cinema Management című játék alpha verzióját. Több technikai hiba…

2026-03-17

Philna Fantasy – betekintő

A Philna Fantasy egy klasszikus pixel grafikát használó akció RPG, ahol nagy szerepet kap az…

2026-03-16

The Liar Princess and the Blind Prince – Bemutató

A farkas akiből hercegnő lett...

2026-03-16