Kategóriák: Hírek

GAMESCom – Játszható Diablo III és StarCraft II

17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Blizzard hivatalos közleményben jelentette be, hogy a szerdán Kölnben rajtoló GAMESCom rendezvényen kipróbálható lesz a StarCraft II és a Diablo III. Utóbbi most először mérettetik meg a publikum előtt.

Szerdán veszi kezdetét az idei kölni GAMESCom, ahol a Blizzard Entertainment ma kiadott kommünikéje szerint kipróbálható verziót mutat be a StarCraft második részéből, illetve a Diablo harmadik részéből. A kiállításon augusztus 20-ól egészen 23-áig lehet majd a kaliforniai csapat standját látogatni, ahol mindenki próbakörökhet futhat majd a két játékkal.

 

A Blizzardnak amúgy igencsak mozgalmas hete lesz, hiszen szerdától a GAMESComon vendégeskedik, a hétvégén pedig kezdetét veszi Anaheim-ben az idei BlizzCon, a csapat saját rendezvénye, ahol minden bizonnyal végre leleplezésre kerül a World of Warcraft új kiegészítője, mely egyes források szerint a Cataclysm címre hallgat.

Legfrissebb bejegyzések

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20

FREERIDE – betekintő

Lépj fel a Fate Train-re, mely egy utazásra invitál a szellemvilágba, majd az út végén…

2026-03-19

Star Wrath – Closed Beta betekintő

A Star Wrath egy többjátékos űrbeli extraction játék, amelyben megépítheted a saját hajódat, és intenzív…

2026-03-18

Jön az MVM Budapest Comic Con 2026!

Világsztárok, képregénylegendák és cosplay csodák: visszatér az MVM Budapest Comic Con!

2026-03-17