Kategóriák: Hírek

SEGA – Új RPG a láthatáron, nyitottság az ötletekre

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Tri-Ace csapatának új játéka, a Resonance of Fate kapcsán nyilatkozott a produktum rendezője, Takayuki Suguro, aki az egekig magasztalta termékük új kiadóját, a SEGA-t, akik egy új RPG-n is ügyködnek.

A Tri-Ace legényei sokáig a Square-Enix csapatának jóvoltából tudták forgalomba hozni játékait, azonban új projektjük, a  Resonance of Fate – korábbi nevén és Japánban használt nevén: End of Eternity – már nem a Final Fantasy-val hírnévre szert tett kiadó közreműködésével kerül fel a polcokra, hanem a SEGA segedelmével folyik majd a terjesztés. A Resonance of Fate rendezője, Takayuki Suguro azzal magyarázta a váltást, hogy a Square-Enix kevésbé volt nyitott új szerepjátékos ötletekre, kreatívabb megvalósításokra, ellenben a SEGA illetékesei vevők voltak minden érdekes, felmerült javaslatra.

 

Emellett arra is fény derült, hogy a SEGA a Valkyria Chronicles 2 és a Resonance of Fate mellett egy harmadik RPG-n is dolgozik, legalábbis egy nemrég fellőtt teaser oldaluk erre enged következtetni. A csapat ugyan nem hintett el konkrétumokat a honlapon, az biztosra vehető, hogy augusztus 20-án leplezik le a játékot.

Legfrissebb bejegyzések

The Run – Bemutató

Egy FMV horror-thriller, amelyben egy fitnesz influenszer életéről dönthetünk.

2026-02-05

The End of History – Betekintő

Egy Sandbox-RPG, melyben a saját történelmünket írhatjuk meg.

2026-02-04

Tavern Keeper – Játékteszt

Mi az a Tavern Keeper? A Tavern Keeper első pillantásra egy hangulatos fantasy kocsmamenedzselős játéknak…

2026-02-01

Dream Garden – betekintő

Építsd fel a saját zen kerted a Dream Gardenben!

2026-01-25

Pirate Outlaws 2: Heritage – bemutató

Kártyajáték a kalózok világában.

2026-01-24