Kategóriák: Hírek

Microsoft – Búcsút inthetünk az X360 Pro kiszerelésnek

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Beigazolódtak a korábbi Microsofthoz köthető pletykák, és a cég hamarosan valóban kivonja a forgalomból a 60 GB-os kiszerelésű X360 csomagjait, aminek a helyét egy olcsóbb Elite veszi majd át.

Az elmúlt hetekben több fronton is pletykálták, hogy a Microsoft kivezeti a Pro modellt a piacról, és az egyik brit áruházlánc, az Argos gyakorlatilag a mai nap során meg is erősítette a szóbeszédet. Mindez azt jelenti, hogy a 60 GB-os kiszerelésű modellek lekerülnek a polcokról, helyüket az Elite veszi át – 120 GB-os X360-ok -, ráadásul a Microsoft árnyisszantást is eszközöl, aminek következtében a legdrágább kiszerelés ára 399 euróról 299-re csökkenhet. A cég nem titkolt célja ezzel nem más, mint hogy a minden bizonnyal GAMESComon bejelentésre kerülő PS3 Slimnek, és a feltehetőlet olcsóbbá váló PS3 modelleknek konkurenciát állítson.

 

A nagy leleplezések mellett arra is fény derült, hogy Európában már több mint kilencmillió X360-at szórtak szét az áruházak. Mindezt a Microsoft konzolos részlegének európai főnöke, Chris Lewis árulta el, aki a számadatok közlése mellett azt is elárulta, hogy a nagy konzolgyártók közül egyedül a redmondiak voltak képesek javulást felmutatni 2008-hoz képest.

Legfrissebb bejegyzések

Zúzógép – Filmkritika

Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…

2025-12-03

Anima Gate of Memories: I&II Remaster – betekintő

Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…

2025-12-03

HBO Max – 2025. decemberi ajánló

Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…

2025-12-01

Christy – Filmkritika

Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…

2025-11-30

Wall World 2 – játékteszt

A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…

2025-11-30

Benedict Cumberbatch csatlakozik a World of Tanks Ünnepi hadműveletéhez – kezdődik a mágikus téli offenzíva

A World of Tanks ünnepi eseményét ezúttal nem más dobja fel, mint a zseniális Benedict…

2025-11-30