Tisztázódni látszik az Alan Wake PC-s verziója körül kialakult helyzet, ugyanis a Remedy egyik alkalmazottja a játék hivatalos fórumán tett bejegyzése helyre tett sok téves feltevést.
Tegnap jelentettük, hogy az egyik finn magazinban megjelent Remedy-vel készített interjú alapján az újság munkatársai arra a következtetésre jutottak, a 2005-ben bejelentett Alan Wake PC-s verziója nincs tervben a Microsoftnál, így a korábban PC-re és X360-ra megjelent játék a jövő évi megjelenéskor csakis X360-on tette volna tiszteletét.
A fórum egyik állandó látogatója, Markus Mäki azonban helyre tett pár tévhitet és mindenkit megnyugtatott, hogy a PC-s Alan Wake létezik, készül, de egyelőre minden figyelmet és támogatást az X360-as verzió élvez, így a jövő tavaszi premier után kerül csak fókuszba a PC-s verzió, ami ennek megfelelően 2010 közepén vagy végén készülhet csak el.
A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…
Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…
A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…
Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!
Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...