Kategóriák: Hírek

Készül a Mortal Kombat 9

17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Ed Boon, a Mortal Kombat franchise megálmodója saját Twitter oldalán jelentette be, hogy csapatával már javában dolgoznak a soron következő Mortal Kombat részen.

Az előző Mortal Kombat epizód kicsit eltért a szokásostól, hiszen egyesülve a DC Universe-el egy sokkal kommerszebb, szélesebb közönségnek, és főleg a kisebb korosztálynak szóló produkciót hozott tetőt alá Ed Boon, a sorozat megálmodója. Ezzel szemben a következő, szám szerint kilencedik sorszámozású epizód visszanyúl a gyökerekhez. Boon Twitter bejegyzése szerint ugyanis egy "M" besorolású résszel térne vissza a sorozat, melybe reményei szerint nem vetik el a súlykot és nem mennek túl messzire. Legalábbis ami a vér mennyiségét és a kivégzések milyenségét illeti. Ezen kívül egy teljesen újraírt, motion capture technológiával készülő mozgásanimáció kap majd helyet a folytatásban.

 

Legfrissebb bejegyzések

Pilgrim of Darkness – bemutató

A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…

2026-03-22

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20