Kategóriák: Hírek

Pletykaveszély: Zöld lámpással a főszerepben készül játék?

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A napokban derült ki, hogy a DC Comics egyik ismert képregényhőse, Zöld lámpás moziverziójának munkálatai jól alakulnak, a híres hős bőrébe pedig az X-Menben Deadpoolként vitézkedő Ryan Reynolds bújik majd.

Felpörögtek az események a DC Comics egyik legendás karaktere, Zöld lámpás – filmpremier 2011. június 17. – körül, amiben nyilván hatalmas szerepe van a napokban hivatalosan is megerősített információnak, miszerint a legutóbbi X-Menben Deadpoolt alakító, korábban csak romantikus vígjátékokban domborító Ryan Reynolds ölti majd magára a hős gúnyáját.

 

A Venture Beat értesülései szerint a készülő film alapján pedig már a játékadaptáció is készül, amit a Warner Bros. közreműködésével a Double Helix Games fejleszt. A forrás szerint két másik csapat, a Shiny és a The Collective is besegít majd a projekt készítésébe. A fejlesztési munkálatokhoz közelálló forrás szerint a fény elsősorban a PS3 és az X360 tulajok számára csillan majd fel. Természetesen a kiadó cáfol, állításuk szerint az egész csak pletyka és spekuláció.

Legfrissebb bejegyzések

Zúzógép – Filmkritika

Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…

2025-12-03

Anima Gate of Memories: I&II Remaster – betekintő

Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…

2025-12-03

HBO Max – 2025. decemberi ajánló

Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…

2025-12-01

Christy – Filmkritika

Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…

2025-11-30

Wall World 2 – játékteszt

A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…

2025-11-30

Benedict Cumberbatch csatlakozik a World of Tanks Ünnepi hadműveletéhez – kezdődik a mágikus téli offenzíva

A World of Tanks ünnepi eseményét ezúttal nem más dobja fel, mint a zseniális Benedict…

2025-11-30