Modern Warfare 2 – Prestige Edition gyűjtőknek

17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Gyűjtők számára is készül majd egy külön Modern Warfare 2 kiadvány, amit az Activison és az Infinity Ward a tegnapi nap folyamán mutatott be. A vaskos csomag igencsak komoly tartalommal bír.

A kiadó Activison három különböző formában dobja majd piacra a november 10-én PC-re, X360-ra és PS3-ra is érkező Modern Warfare 2-öt, mely közvetlen folytatása lesz az első résznek. Az alapjátékon és sima dobozon kívül megvásárolhatunk egy Hardened Edition névre keresztelt formációt, melyben a játék korongján kívül egy festményekkel és koncepciórajzokkal teletömött könyvet is tartalmaz, illetve kapható lesz a most bejelentetett Prestige Edition is, ami magában rejti majd a Hardened Edition fémdobozos játékát, a képeskönyvet, illetve egy kódot, amivel PC-re, Xbox LIVE-on, valamint PlayStation Networkön keresztül letölthetővé válik majd a Call of Duty első része. Az igazi nagy durranás mégis a dobozban elrejtett működőképes éjjellátó szemüveg lesz, amit tényleg csak a legnagyobb rajongók képesek értékelni. A csomag ára állítólag 80 dollár körül – reméljük ez Európában nem 80 eurónak felel majd meg.

Legfrissebb bejegyzések

The Run – Bemutató

Egy FMV horror-thriller, amelyben egy fitnesz influenszer életéről dönthetünk.

2026-02-05

The End of History – Betekintő

Egy Sandbox-RPG, melyben a saját történelmünket írhatjuk meg.

2026-02-04

Tavern Keeper – Játékteszt

Mi az a Tavern Keeper? A Tavern Keeper első pillantásra egy hangulatos fantasy kocsmamenedzselős játéknak…

2026-02-01

Dream Garden – betekintő

Építsd fel a saját zen kerted a Dream Gardenben!

2026-01-25

Pirate Outlaws 2: Heritage – bemutató

Kártyajáték a kalózok világában.

2026-01-24