17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Raven Software és az Activison tartva a Modern Warfare 2-től, inkább elhalasztotta a hidegháború korában játszódó Singularity debütálását.

Pontos megjelenési dátumunk ugyan idáig se volt, de azt azért sejteni lehetett, hogy valamikor az év végén debütált volna a Raven Software sci-fi FPS-e, a Singularity. A kiadó végül az E3-on látott Modern Warfare 2 prezentáció láttán – megjelenés november – úgy döntött, nem ereszti össze két játékát. A sajtólevélben leírtak szerint így 2010 első negyedévében jelenhet meg a produktum, vagyis márciusig mindenképpen fel kell kerülnie a polcokra a Singularity-nek. A kiadó úgy véli, ebben az időszakban sokkal nagyobb esélye van jobb eladásokat produkálni a játéknak, mintha a karácsonyi szezonban küldenék csatasorba, hiszen akkor garantáltan a Modern Warfare 2 fog tarolni.

 

Legfrissebb bejegyzések

The Run – Bemutató

Egy FMV horror-thriller, amelyben egy fitnesz influenszer életéről dönthetünk.

2026-02-05

The End of History – Betekintő

Egy Sandbox-RPG, melyben a saját történelmünket írhatjuk meg.

2026-02-04

Tavern Keeper – Játékteszt

Mi az a Tavern Keeper? A Tavern Keeper első pillantásra egy hangulatos fantasy kocsmamenedzselős játéknak…

2026-02-01

Dream Garden – betekintő

Építsd fel a saját zen kerted a Dream Gardenben!

2026-01-25

Pirate Outlaws 2: Heritage – bemutató

Kártyajáték a kalózok világában.

2026-01-24