Kategóriák: Hírek

E3 2009 – Bemutatkozik a PS3 mozgásérzékelős kontrollere

17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Az idei konferenciákban egyetlen közös volt, mégpedig, hogy mindhárom óriás bemutatta saját mozgásérzékelős kontrollerét. A Sony is valami egészen egyedit hozott össze.

A Nintendo Wii lényegében már a Wii megjelenése óta rendelkezik egy ilyen eszközzel, a MotionPlus lesz az, ami valóban valósidejűvé teszi majd mozgásunkat. A Microsoft esetében a sokat dicsért Project Natal – hamarosan bemutató – az, ami padlóra küldte a fél világot, hiszen rengeteg potenciál rejlik a mozgásérzékelős kamerában.

 

A Sony egy igencsak különös, jelenleg csak prototípus fázisban leledző kontrollert mutatott be, melynek a végén egy fura világító gömb található. A mozgásérzékelős távirányító azonban képességben simán felveszi a versenyt a konkurenciával, és az is egyértelműen kijelenthető, hogy FPS vagy TPS játékoknál eddig ezt lehet a legjobban alkalmazni. Lássuk most, hogyan is működik a kütyü, ami csakis a PlayStation Eye-jal közösen képes működésbe lendülni. Az irányító 2010 tavaszán debütál

 

Legfrissebb bejegyzések

Pilgrim of Darkness – bemutató

A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…

2026-03-22

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20