Kategóriák: 3DSMobil hírekPC hírek

A Sims 3 világa és Lola elvarázsolta a rajongókat

17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Elérkezett a várva-várt pillanat! A világ több mint 60 országával egy napon, június 5-én Magyarországon is bemutatták millió fiatal, gyerek és felnőtt kedvencének, a Sims-sorozatnak legújabb darabját!

nagyszabású hazai premier háziasszonyának szerepét Lola örömmel vállalta, hiszen maga is szívesen tölti szabadidejét a Simek világában, s már hetek óta izgatottan várta az elbűvölő játéksorozat legújabb részét.

 

Hazánk talán legnépszerűbb fiatal énekesnője együtt játszott a rajongókkal, dedikált, kipróbálta a legtrendibb Sims-smineket és még kézügyességéről is tanúbizonyságot tett, amikor maga pingálta a The Sims 3 feliratot az önként jelentkezők karjára. Mivel csak pár órára szólt a játéksoftvert hirdető tetkó, így egyik gyereknek sem gyűlt meg a baja szüleivel a vagány felirat miatt. Kiderült, hogy pár évvel ezelőtt Lola is szülői engedély nélkül díszítette ki saját testét.

 

„Tizenévesen én nem tetoválásról, hanem egy percingről álmodoztam. Apukámnak, aki egyedül nevelt, nem mertem szólni. Ő úgy van ezzel, hogy akármit csinálok, úgyis is az én bajom lesz. Egyszer hazaállítottam egy elég „érdekes” fülönfüggővel. Apukám nem szidott le, rám hagyta, és a mai eszemmel már tudom, hogy nagyon jól csinálta. Gondolta, csak rájövök magamtól is arra, hogy ez nem jó. Igaza is lett. Nagyon nehezen aludtam a percingtől, két hónapig fájt a fülem, alig tudtam énekórára menni, nem tudtam sapkát felvenni, pedig tél volt. Kivetettem” – mesélte a The Sims 3 premierjén a VIVA Comet és Bravo Otto nyertes énekesnő. Felnőttként már nem kell Lolának tartania attól, hogy kap-e szülői engedélyt testékszerhez vagy tetováláshoz. Pedig az énekesnő tartogat még meglepetéseket!

 

„Egyszer majd szeretnék egy apró tetoválást a bokámra, lábfejemre vagy csuklómra, olyat, amit el lehet takarni akár egy karkötővel. Nem a külvilágnak csináltatnám, hanem önmagamnak. Nem egy olyan emberrel találkoztam, akinek van valamilyenen hite, és a tetkó még jobban megerősítette
benne. Nagyon szeretek énekelni, ezért egy hangjegyet, vagy egy apró masnit tetováltatnék a bőrömbe.”

 

A rajongók körbezsongták az énekesnőt, s miután végeztek a testfestéssel, végigjárták a The Sims 3-akadálypályát. A játék végén a megfáradt versenyzők Lolával együtt ültek be a Sims 3 sminkszobába, ahol kipróbálták a nyár legmenőbb sims-sminkeit.

Legfrissebb bejegyzések

BALL x PIT – Játékteszt

Golyókat pattogtatva építsd újra Ballbylon megsemmisült városát és szerezd meg kincseit.

2025-12-05

Zúzógép – Filmkritika

Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…

2025-12-03

Anima Gate of Memories: I&II Remaster – betekintő

Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…

2025-12-03

HBO Max – 2025. decemberi ajánló

Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…

2025-12-01

Christy – Filmkritika

Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…

2025-11-30

Wall World 2 – játékteszt

A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…

2025-11-30