Shane Kim, az Xbox részleg fejese egy interjúban elárulta, hogy véleménye szerint közel tíz éves életciklussal számolnak az X360 esetében, vagyis 2015 környékén jöhet ki az új Xbox konzol.
Az Xbox részleg főnöke jó nagy marhaságokat mondott már korábban, azonban ha mostani kijelentésének valóban van valóságalapja, akkor a sokak által egy-két éven belüli generációváltás víziója hamuvá porlad, hiszen Kim szerint tíz éves életciklusra tervezték az X360-at, vagyis valamikor 2015 környékén vonulhat vissza a konzol.
Kim úgy véli, hogy a következő hat évet főleg a most bejelentett, új, mozgásérzékelős vezérlő, a Project Natal és az aköré épített játékbázis fogja meghatározni, hiszen a kamera egy hihetetlen innovatív termék, amire könnyen alapozhat a Microsoft. A csapat célja pedig nem az, hogy további pixelekkel képráztassák el a játékosokat, hanem hogy áttörjék azokat a gátakat, amik jelenleg akadályozták őket egy sokkal jobb megvalósításában.
Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…
Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…
Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…
Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…
A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…
A World of Tanks ünnepi eseményét ezúttal nem más dobja fel, mint a zseniális Benedict…