Az egyik angol játékokkal foglalkozó TV show-ban, a PlayR aktuális adásában mutatkozott be először mozgás közben a Nintendo Wii-re és DS-re készülő Need for Speed: Nitro.
A múltkor közzé tett első képek után végre mozgás közben is megleshető a korábban bejelentett Need for Speed hármas Nintendo Wii-re és Nintendo DS-re készülő tagja, a Nitro, mely a látottak alapján szintén merőben szakít a korábbi részek koncepciójával, bár a a videót végignézve kijelenthetjük, a régi arcade hangulat azért megmarad. Viszont ha jól láttam különböző "tárgyakat" gyűjtögethetünk a pályákon, nitrot vethetünk be, hogy magunk mögött hagyhassuk ellenfelinket, illetve a látványvilág is a rajzfilmszerű megjelenítésre hajaz, legalábbis a minket körülvevő környezet esetében ezt véltük felfedezni. Az első konkrét, hivatalos információkra még mindig várunk, addig meg elégedjetek meg a Nintendo Wii-s és Nintendo DS-es prezentációval.
Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...
Lépj fel a Fate Train-re, mely egy utazásra invitál a szellemvilágba, majd az út végén…
A Star Wrath egy többjátékos űrbeli extraction játék, amelyben megépítheted a saját hajódat, és intenzív…
Világsztárok, képregénylegendák és cosplay csodák: visszatér az MVM Budapest Comic Con!
Alkalmam nyílt kipróbálni a Movierooms - Cinema Management című játék alpha verzióját. Több technikai hiba…