A hét elején jelentettük, hogy lehet jelentkezni a StarCraft II bétatesztjére, amiről sokáig nem tudtuk, hogy mikor is veszi kezdetét. Egészen a mai napig, ugyanis már erre is fény derült.
A bétatesztre való jelentkezés meghirdetése után márcsak egyetlen nyitott kérdés maradt hátra, vajon mikor veszi kezdetét maga a teszt. Mike Morhaime, a cég elnöke szerencsére nem váratott meg minket a válasszal, tegnap bejelentette, hogy a most regisztráló, külsős teszterek valamikor a nyár folyamán csatlakozhatnak a teszthez. Morhaime nem pontosította a dátumot, valamint a StarCraft II megjelenéséről sem volt hajlandó konkrétumokat elárulni, bár egyes források szerint erre még idén év vége előtt sor kerülhet.
Egy FMV horror-thriller, amelyben egy fitnesz influenszer életéről dönthetünk.
Egy Sandbox-RPG, melyben a saját történelmünket írhatjuk meg.
Új videosorozattal jelentkezik a World of Tanks: HEAT.
Mi az a Tavern Keeper? A Tavern Keeper első pillantásra egy hangulatos fantasy kocsmamenedzselős játéknak…