A The Conduit megjelenése ugyan még nagyon távolinak tűnik, a játékot hegesztő High Voltage csapata máris megerősítette, hogy két további exkluzív akciójátékot készít a Nintendo platformjára.
Az idei E3-on jelenti be két legújabb, kizárólag Nintendo Wii-re készülő termékét a The Conduitot is készítő High Voltage Software. A csapat a június végén érkező és általunk is nagyon várt The Conduittal már így is komoly eredményt ért el, hiszen a videókban látható, hogy a Nintendo gépének teljesítményéhez képest komoly előrelépést értek el a grafikai megvalósítás terén. A két új játék esetében állítólag a további finomhangolások és fejlesztések még magasabbra emelik majd a lécet, és állítólag olyan dolgokat látunk majd, amik PlayStation 3-on és X360-on is ritkaságszámba mennek.
Az egyik ilyen újítás az ellenfelek számának egyidejű megjelenítése lehet. A cég elnöke, Eric Nofsinger állítja, egyszerre akár 65 ellenfelet is képesek lesznek monitorunkra vetíteni új játékaik, ráadásul a fejlesztés előrehaladtával ez a szám csak nőni fog. Addig is várjuk az E3-on tartandó demonstrációt!
Új videosorozattal jelentkezik a World of Tanks: HEAT.
Mi az a Tavern Keeper? A Tavern Keeper első pillantásra egy hangulatos fantasy kocsmamenedzselős játéknak…
A Lonely House egy kültéri dekorációt a kezünkbe helyező nyugodt sandbox játék.
Az Atomic Heart történetét lezáró, negyedik DLC idén tavasszal érkezik, a fejlesztők pedig egy apró…