E3 2009 – Homefront – A Frontlines alkotóinak új játéka

17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Bemutatkozik a Frontlines-t is fejlesztő Kaos Studios csapatának legújabb háborús témájú akciójátéka, a Homefront.

A Homefront előzetes bejelentésekor nem sok érdekességre derült fény, az igazi konkrétumok majd az E3-on látnak napvilágot, de azét akad pár érdekesség, amit érdemes megosztani Veletek.

 

A Frontlines fejlesztőinek legújabb produkciójának ugyan még nincs megjelenési dátuma, viszont vannak célplaformjai, így biztos, hogy PC mellett X360-ra és PS3-ra is megvásárolható lesz az FPS. A játék története többek között én olyan ismert mozifilmen alapul, mint a Vörös hajnal és az Apokalipszis most. A sztori szerint a Földön 2027-ben energiaválság lesz, a korábban világhatalomként funkciónáló Egyesült Államok meggyengül, így az erősödő Észak-Korea könnyű szerrel rohanja le az Államokat. Ismerve a ma uralkodó politikai helyzetet kicsit merész húzás a Kaos-tól, hogy egy ilyen történetet dobott össze, de az egészben a csavar, hogy az amerikai ellenállás egyik tagját kell majd alakítanunk.

Legfrissebb bejegyzések

Tavern Keeper – Játékteszt

Mi az a Tavern Keeper? A Tavern Keeper első pillantásra egy hangulatos fantasy kocsmamenedzselős játéknak…

2026-02-01

Dream Garden – betekintő

Építsd fel a saját zen kerted a Dream Gardenben!

2026-01-25

Pirate Outlaws 2: Heritage – bemutató

Kártyajáték a kalózok világában.

2026-01-24

Lonely House – betekintő

A Lonely House egy kültéri dekorációt a kezünkbe helyező nyugodt sandbox játék.

2026-01-23

Atomic Heart – DLC#4 Teaser Trailer

Az Atomic Heart történetét lezáró, negyedik DLC idén tavasszal érkezik, a fejlesztők pedig egy apró…

2026-01-22