Kategóriák: Hírek

E3 2009 – Új Wii Fit és Wii Mario?

17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Az egyik japán internetes magazin szerint még az idén új Wii Fitet és Wii Mario-t dobhat piacra a Nintendo csapata. A jövő heti E3-as konferencián minden bizonnyal megkapjuk az első hivatalos információkat is.

A Nikkei értesülései szerint a Nintendo még az idei esztendőben kijön egy új Nintendo Wii Fittel, illetve egy Wii Marioval, melyek első körben Japánban jelennének meg.  A Wii Fit esetében minden bizonnyal a már sokat emlegetett Wii Fit Plus-ról lehet szó, mely egyik fő újdonsága az online funkció lesz, azaz interneten keresztül is képes lesz kommunikálni a periféria.

 

A Mario kapcsán egyelőre nem kerültek terítékre konkrétumok, bár jó pár napja szóbeszéd tárgyát képzi egy esetleges új Mario játék leleplezése. Egyesek egy új Zeldát is víziónálnak, a Nikkei pedig már sokszor közölt olyan pletykákat, melyek később igaznak bizonyultak.

Legfrissebb bejegyzések

Pilgrim of Darkness – bemutató

A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…

2026-03-22

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20