A lista nem teljes, egyelőre csak pár kiállító véglegesnek mondható felhozatala került nyilvánosságra, de ezek között is akad bőven csemegézni való.
Vészesen közeledünk az idei E3 nyitányához, ami ezúttal június 2-án kezdődik és június 4-én zárják majd be az LA Center kapuit. Az idei expó szakít a korábbi évek trendjével, így a kizárólag a sajtó képviselőinek szóló zártkörő előadások helyett ismét a nagyvilág elé tárják a rendezvényt a szervezők, amely 2009-ben ismét régi dicsfényében úszkálhat. Ezzel párhuzamosan egyenesen arányosan nőtt a kiállítók száma is, akiknek listája ugyan még nagyon kezdetleges és hiányos, de legalább már van valamink. Az első adag tehát a következő:
Golyókat pattogtatva építsd újra Ballbylon megsemmisült városát és szerezd meg kincseit.
Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…
Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…
Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…
Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…
A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…