Tim Sweeney, az EPIC csapatának technikai guruja a Gamasutra magazinnak adott nyilatkozatában elárulta, hogy a technika fejlődési ütemét figyelve kijelenthető, 10-15 év múlva teljesen autentikus ábrázolásmód várható a játékokban.
Az EPIC alapítója és technikai guruja a Gamasutrának nyilatkozva elárulta, hogy jelenleg két fő probléma miatt nem lehetséges megvalósítani a teljesen valosághű játékokat.
Az egyik ok, hogy jelenleg nincs olyan kapacitású masina, ami képes lenne elvégezni megfelelő gyorsasággal a kellő számításokat, így élvezhetetlen lenne a játék, hizen a valós idejű fény-árnyék, a kiváló moziminőségű megjelenítés, a tűéles grafikai megvalósítás mind-mind komoly erőforrásokat emésztene fel. Éppen ezért ezt a faktort valószínűleg csak 10-15 éven belül sikerül kiküszöbölni. Ahogy a második, jelenleg fennálló okot is, mely a grafikai kivitelezés megoldásánál is nehezebben lesz kivitelezhető.
Ez pedig az emberi intelligencia, az emberi viselkedés hű ábrázolása, az animációk, a karakterek mozgása, a karakterek közötti interakció, valamint a karakterek közötti párbeszédek megvalósítása.
Lépj fel a Fate Train-re, mely egy utazásra invitál a szellemvilágba, majd az út végén…
A Star Wrath egy többjátékos űrbeli extraction játék, amelyben megépítheted a saját hajódat, és intenzív…
Világsztárok, képregénylegendák és cosplay csodák: visszatér az MVM Budapest Comic Con!
Alkalmam nyílt kipróbálni a Movierooms - Cinema Management című játék alpha verzióját. Több technikai hiba…
A Philna Fantasy egy klasszikus pixel grafikát használó akció RPG, ahol nagy szerepet kap az…