Aliens vs. Predator – Újabb infók, képek és teaser

17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Megérkezett az Aliens vs. Predator első kedvcsinálója, amihez friss képek, illetve új információk is társultak.

Megérkezett a Rebellion égisze alatt készülő Aliens vs. Predator első hivatalos képhármasa, illetve az első teaser trailere. Ezen kívül a csapat elárulta, hogy mindhárom frakcióval – tengerészgyalogos, Alien, Predator – lehetőségünk lesz játszani, mindhárom faj külön egyjátékos kampányt és különálló sztorit kap, melyek idővel majd keresztezik egymást, így egy-egy történést több szemszögből is átélhet majd a játékos.

 

A többjátékos módban is szerephez jutnak a fajspecifikus cuccok, így a tengerészgyalogos erős páncélzatával, az Alienek a gyorsaságukkal, a Predatorok pedig speciális, fejlett kütyüikkel kerekedhetnek felül egy-egy akció közben. Az Aliens vs. Predator a tervek szerint 2010 elején fog a boltokba kerülni, Xbox 360, PlayStation 3 és PC platformokra. Az első videó alant, képek pedig a galériában!

Legfrissebb bejegyzések

BALL x PIT – Játékteszt

Golyókat pattogtatva építsd újra Ballbylon megsemmisült városát és szerezd meg kincseit.

2025-12-05

Zúzógép – Filmkritika

Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…

2025-12-03

Anima Gate of Memories: I&II Remaster – betekintő

Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…

2025-12-03

HBO Max – 2025. decemberi ajánló

Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…

2025-12-01

Christy – Filmkritika

Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…

2025-11-30

Wall World 2 – játékteszt

A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…

2025-11-30