Kategóriák: Hírek

Erősödik a női gamer közösség

17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Nielsen legfrissebb felmérése szerint Észak-Amerikában a nők több mint 46 százaléka játszik PC-s játékokkal, így több hölgy játszik a tengerentúlon, mint férfi.

A felmérést a 25 és 54 év közötti korosztály között végezte a Nielsen és az eredmények ismeretében nyugodtan kijelenthetjük, hogy a gamer hölgyek jelenleg többségben vannak Észak-Amerikában. A hölgyek 29 százalékkal vezetnek, míg ugyanebben a korosztályban a férfiak mindössze 20%-on állnak. Ha összességébe nézzük az eredményeket, akkor jelenleg a hölgyek 46,2%-a ül le nap mint nap PC-s produkciók elé. 

 

Érdekes adalék, hogy a decemberben végzett felmérés szerint a játékidőt tekintve már 54,6%-on állnak a hölgyek, valamint a legnépszerűbb játék a Windows-ok mellé kapott Passziánsz, amit csak ebben a hónapban több mint 17 millió alkalommal nyitottak meg. Ez pedig egyértelműen arra utal, hogy a hardcore játékok helyett jelenleg a casual réteg jelentős részét alkotja a gyengébb nem, bár a Nielsen információi szerint a népszerű World of Warcraft több mint 11 millió felhasználójából több mint 428,621 játékos hölgy.

Legfrissebb bejegyzések

Zúzógép – Filmkritika

Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…

2025-12-03

Anima Gate of Memories: I&II Remaster – betekintő

Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…

2025-12-03

HBO Max – 2025. decemberi ajánló

Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…

2025-12-01

Christy – Filmkritika

Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…

2025-11-30

Wall World 2 – játékteszt

A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…

2025-11-30

Benedict Cumberbatch csatlakozik a World of Tanks Ünnepi hadműveletéhez – kezdődik a mágikus téli offenzíva

A World of Tanks ünnepi eseményét ezúttal nem más dobja fel, mint a zseniális Benedict…

2025-11-30