The Witcher: Rise of the White Wolf – Leállt a fejlesztés

17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Anyagi nehézségekre hivatkozva leállította a lengyel CD Projekt a konzolos The Witcher fejlesztését, amit a WideScreen csapata végzett.

A gazdasági világválság hatása csak nem akar alábbhagyni, így újabb szomorú, a recesszióra visszavezethető hírről kell beszámolnunk, ugyanis a tegnap este mégcsak pletykált, reggelre már meg is erősített információ, miszerint leállították a konzolos The Witcher fejlesztését, sajnos igaznak bizonyult.

 

A hírt az átiratot készítő WideScreen elnöke, Olivier Masclef erősítette meg, aki elárulta, hogy a CD Projekt komoly anyagi gondokkal küzködik, így nem tudja tovább finanszírozni a játék fejlesztését. Az Atari tegnap még úgy nyilatkozott, nem tud semmit a The Witcher: Rise of the White Wolf állapotáról, jó ideje nem kaptak helyzetjelentést a lengyelektől, a reggeli megerősítésre pedig azóta sem reagált a kiadói feladatokat ellátó gárda. Állítólag három hónapja nem fizetett a WideScreennek a CD Projekt, ráadásul egyes források szerint a fejlesztőcsapat egy részét szélnek is eresztették.

Legfrissebb bejegyzések

Tavern Keeper – Játékteszt

Mi az a Tavern Keeper? A Tavern Keeper első pillantásra egy hangulatos fantasy kocsmamenedzselős játéknak…

2026-02-01

Dream Garden – betekintő

Építsd fel a saját zen kerted a Dream Gardenben!

2026-01-25

Pirate Outlaws 2: Heritage – bemutató

Kártyajáték a kalózok világában.

2026-01-24

Lonely House – betekintő

A Lonely House egy kültéri dekorációt a kezünkbe helyező nyugodt sandbox játék.

2026-01-23

Atomic Heart – DLC#4 Teaser Trailer

Az Atomic Heart történetét lezáró, negyedik DLC idén tavasszal érkezik, a fejlesztők pedig egy apró…

2026-01-22