Final Fantasy XIII – Változtatások a végleges verzióban

17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A játék projektigazgatója, Motomu Toriyama összegyűjtötte azon változtatások listáját, ami a demóverzió és a végleges, bolti verzió között lesznek.

Nemrég jelent meg a Final Fantasy XIII kipróbálható verziója, így a rajongók körében felmerült a kérdés, hogy vajon miféle változtatások és hibák lesznek kijavítja a végleges verzió boltba kerüléséig. A kérdésre a választ a játék rojektigazgatója, Motomu Toriyama adta meg, aki volt oly kedves, és összegyűjtötte mindazon lényeges elemeket, amik biztosan módosításra kerülnek majd a decemberi premierig.

 

  • Az eddigi Final Fantasy részek közül ebben lesz állítólag a legkeményebb, legizzasztóbb a harc, aminek a nehézségét komolyan megnövelték.
  • A demóban CPU irányította társainkat. A teljes játékban mi is adhatunk utasításokat nekik.
  • A demonstrációban nem kaptak helyett a fanfárok, azonban a végleges verzióban ezeket mind pótolják és állítólag győztes pózok is helyet kapnak.
  • A lánckombót csak addig tudjuk kivitelezni, amíg az ellenfelünk nem hal meg.
  • Minden irányból és számos egyedi stílusban támadnak ellenfeleink.
  • Lesz szintlépés, és rengeteg gyorskombó vár ránk.
  • A demóhoz képest könnyebben tudunk majd célpontot választani és kijelölni.
  • Feliratozzák az NPC-kel folytatott párbeszédeket.

Legfrissebb bejegyzések

Az HBO Max 2026-os kínálata

A várva várt Eufória 3. évada mellett jövőre érkezik a Sárkányok háza folytatása, valamint vadonatúj…

2025-12-19

LUMO 2 – betekintő

A 2016-os LUMO folytatásaként a LUMO 2 egy retro hatású, nézetekkel játszó metroidvania, mely főként…

2025-12-17

VEX MAGE – betekintő

Lépj be a VEX MAGE világába, ami egy bizarr, kiszámíthatatlan FPS, ami több ponton is…

2025-12-17

Used Cars Simulator – Korai Hozzáférés betekintő

Ha érdekel a használt autók világa, akkor ezt a játékot neked találták ki!

2025-12-13

Escape Simulator 2 – betekintő

A zseniális Escape Simulator folytatása megérkezett, és nagyobbat robban, mint elődje: tematikus szabadulószobák és új…

2025-12-13