FRISSÍTVE: Fallout 3: Broken Steel képek és infók

17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Befutottak a Fallout 3 harmadik és egyben utolsó DLC-jének, a Broken Steelnek az első képei és információi.

Tegnap egy londoni sajtóeseményen jelentette be a Bethesda, hogy az Obsidian csapata gőzerővel hegeszti a Fallout: New Vegas című produkciót, mely valamikor 2010-ben debütál PC-re, X360-ra, és PS3-ra. Ma délelőtt pedig a Fallout 3 legutolsó, harmadik letölthető tartalmának, a Broken Steelnek az első képeit és hírmorzsáit osztották meg velünk.

 

A most bejelentett információk szerint a Broken Steel sztorija az alapjáték fő cselekményének teljesítése után veszi fel a fonalat és feladatunk, hogy a Brotherhood of Steel színeiben felszámoljuk az Enclave-t. A fejlesztők elmondása szerint rengeteg ismerős helyszínre térünk majd vissza, de természetesen lesznek új, a történet szempontjából érdekes térképek is. Új fegyver, új ellenfelek is helyet kapnak, így szembetalálkozunk majd egy rendkívül erős szupermutánssal, akit lehetőségünk lesz egy három sugaras lézer shotgunnal eltávolítani. A szintlimit 30-ra emelkedik és új perk-ként jelenik meg a Nerves of Steel, ami az akciópontok gyorsabb regenerálódásával jár. Az első képeket ITT leshetitek meg!

 

Emellett érdekesség, hogy a Bethesda levédette a játék tévés és mozis jogait, így nem kizárt, hogy Vault City poszt-apokaliptikus meséje hamarosan élőszereplős formában is megelevenedik.

 

FRISSÍTVE: Közben kaptunk megjelenési dátumot is. A Bethesda értesítése szerint a Broken Steel DLC május 5-én jön ki.

Legfrissebb bejegyzések

Zúzógép – Filmkritika

Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…

2025-12-03

Anima Gate of Memories: I&II Remaster – betekintő

Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…

2025-12-03

HBO Max – 2025. decemberi ajánló

Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…

2025-12-01

Christy – Filmkritika

Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…

2025-11-30

Wall World 2 – játékteszt

A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…

2025-11-30

Benedict Cumberbatch csatlakozik a World of Tanks Ünnepi hadműveletéhez – kezdődik a mágikus téli offenzíva

A World of Tanks ünnepi eseményét ezúttal nem más dobja fel, mint a zseniális Benedict…

2025-11-30