Kategóriák: PC hírek

Order of War – A Square Enix II. világháborús játéka

17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A napokban jelentette be a Square Enix legújabb, főként a nyugati piacra szánt RTS-ét, az Order of Wart, mely egy vérbeli második világháborús produktum lesz, amit a Wargaming.net készít.

A cím kicsit csalóka, hiszen a Final Fantasy sorozattal hírnévre szert tett gárda nem fejlesztőként működik közre a játékban, hanem a kiadói teendőket látja majd el. Az Order of Wart az a Wargaming.net csapata készíti, kik korábban a körökre osztott stratégiák között olyan gyöngyszemeket szolgáltattak, mint a Galatic Assault, valamint a Massive Assault sorozat. A játékról egyelőre annyi derült ki, hogy idén ősszel érkezik PC-re, és a játékban két fronton, két különböző nációval folyik majd a háború. Nyugaton az amerikai haderővel, keleten pedig a németekkel próbálhatunk szerencsét. Az Order of War természetesen többjátékos móddal is fel lesz vértezve, bár ennek részletei egyelőre nem ismertek.

Legfrissebb bejegyzések

Pilgrim of Darkness – bemutató

A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…

2026-03-22

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20