Pár nappal ezelőtt még cáfolt a Gearbox, ma reggelre azonban világossá vált, hogy stílust váltott a csapat a Borderlands-nél, és valóban cel-shaded technológiával elevenítik meg a játék univerzumát.
A korábbi pletykák beigazolódtak, és valóban a PC Gamer magazin friss számában mutatkozott be a Borderlands új grafikai stílusirányzata, a cel-shaded technológiával kivitelezett univerzum. A korábban Unreal Engine 3 által hajtott produkció késése mögött tehát a külcsín ráncfelvarrása áll, és ugyan sokak szerint megosztja majd a rajongókat a döntés, az első közölt, hivatalos kép mégis arról árulkodik, hogy bitang jól néz ki a kicsit rajfilmszerű küllem. Az első hivatalos, nagyfelbontású képért kattintsatok a kisképre!
Az új technológia kézzel rajzolt textúrákat, amiket Photoshop segítségével kreáltak a fejlesztők, majd egy szoftver segítségével a megrajzolt környezetet, karaktereket, járműveket, egyszóval mindent egy képregény látványvilágára alakították át. A Borderlands elvileg idén ősszel, valamikor október végén kerül fel a polcokra és PC mellett X360 és PS3 masinákra lesz érdemes keresni.
Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…
Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…
Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…
Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…
A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…
A World of Tanks ünnepi eseményét ezúttal nem más dobja fel, mint a zseniális Benedict…