Június helyett már májusban hadrendbe állítja a Sony a Sucker Punch készülő játékát, az Infamoust.
A PlayStation hivatalos blogján jelentette be a Sony, hogy a korábban tervezett júniusi premier helyett egy hónappal korábban, már május 26-án elérhető lesz a Sucker Punch nyílt világú, szabad játékmenetet kínáló produktuma, az Infamous. A megjelenési dátum jelenleg csak a tengerentúlra érvényes, de nem kizárt, hogy a Sony Európára is kiterjeszti az előre hozott debütöt. A premier előtt a játékból kapunk egy rövid ízelítőt is. A demó a PlayStation Networkön keresztül lesz lecibálható, tartalmáról és árazásáról egyelőre nem tudni.
A japán csapat hirtelen jött döntése mögött valószínűleg a szintén júniusban debütáló konkurens Prototype állhat, hiszen mind stílusban, mind a legfontosabb alapokban megegyezik a két játék, így egy előrehozott megjelenéssel talán vásárlókat csalogathat el a konkurenciától az Infamous.
A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…
Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…
A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…
Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!
Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...