Kategóriák: PC hírekXbox 360 hírek

Left 4 Dead – Mozzanatok a Survival módból

17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Először látható mozgás közben a tavasszal érkező Left 4 Dead első DLC-je, a Survival mód. A Valve négy friss mozgóképet adott közzé a megjelenés előtt.

A csomag egy vadonatúj többjátékos módot, a Survivalt tartalmazza majd, melynek lényegére is fény derült. Ugyan a megnevezés igencsak sokatmondó, azért jó ha tudjátok, hogy a fő cél, hogy a játékosok az elérhető 12 pálya valamelyikén a lehető legtovább maradjon életben, miközben a folyamatosan özönlő zombisereggel is meg kell vívnia. A Versus kampánymódok is végre napvilágra kerültek, így bizonyossá vált, hogy a Death Toll és a Dead Air lesz játszható ebben a módban. Pontos megjelenési dátumunk továbbra sincs, viszont az árazással kapcsolatban megtudtuk, hogy nem kap árcédulát a Survival Pack, így az teljesen ingyenesen lesz letölthető. 

 

Ezen kívül hamarosan kapható lesz a PC-s Critic’s Choice Edition is, ami már alapból magában foglalja az említett DLC-t, illetve hamarosan megérkezik az SDK is, így mindenki saját szája íze szerint kreálhat térképeket.

 

 

 

Legfrissebb bejegyzések

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20

FREERIDE – betekintő

Lépj fel a Fate Train-re, mely egy utazásra invitál a szellemvilágba, majd az út végén…

2026-03-19