Greg Zeschuk és Ray Muzyka a GDC-n tartott beszédében újabb részleteket árult el a Mass Effect folytatásáról, igaz, okosabbak így se lettünk.
A BioWare két vezére, Greg Zeschuk és Ray Muzyka is előadást tartott a tegnap végéhez ért San Fransisoban megrendezett Game Developers Conference-en, ahol a két úriember beszédében a 2010 elejére várható Mass Effect 2-ről is mesélt. Ugyan konkrét, érdemi információkra nem derült fény, azért akad egy-két újdonság, ami eddig nem volt ismert.
Zeschuk szerint az első epizós egy vérbeli RPG volt, akció elemekkel tarkítva, azonban a folytatás sokkal akciódúsabb, intenzívebb lesz, mint elődje, így az inkább mondható majd egy shooternek, ami RPG-elemeket is felvonultat. Természetesen a felfedezés örömét sem vonják meg tőlünk, továbbra is számos bolygóra látogathatunk el. Azonban az első résztől eltérve minden világ valamit hozzácsap majd a történethez, így apró, de annál érdekesebb adalékokkal gazdagodhatunk, ha minél több planétát látogatunk meg. A BioWare két fejese azt is megjegyezte, hogy semmikép se válljunk meg Mass Effect első részében megejtetett mentéseinktől, továbbá azt is igyekezett megjegyezni, hogy rövidesen több konkrétumot is napvilágra hoznak a játékkal kapcsolatban.
Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...
Lépj fel a Fate Train-re, mely egy utazásra invitál a szellemvilágba, majd az út végén…
A Star Wrath egy többjátékos űrbeli extraction játék, amelyben megépítheted a saját hajódat, és intenzív…
Világsztárok, képregénylegendák és cosplay csodák: visszatér az MVM Budapest Comic Con!
Alkalmam nyílt kipróbálni a Movierooms - Cinema Management című játék alpha verzióját. Több technikai hiba…