A lengyel TVgry munkatársa videóinterjút készített a Risen producerével. A beszélgetés alkalmával rengeteg érdekességre derül fény, de ami minket jobban érdekel, az a videóban látható gameplay jelenetek.
A Gothic-sorozattal hírnévre szert tett Piranha Byte csapata korábban Project RPB néven futtatta produkcióját, majd tavaly augusztusban hivatalosan is bejelentették a Risent, ami az azóta eltelt fél év alatt most először látható akció közben.
A Deep Silver alá tartozó gárda munkatársai azt is elárulták, hogy grafikai különbségek a fejlesztés ezen fázisában még nincsenek, de minden bizonnyal a PC adta lehetőségeket kihasználva, asztali számítógépen sokkal szebb és látványosabb lesz a Risen. A kiadó egyelőre még nem döntötte el, hogy egyidőben, vagy pár nap, esetleg hét eltéréssel dobja piacra a két platforma készülő verziót. Folyamtosan polírozzák a játékmenetet, hibák után kutatnak, és a harcrendszert is harmadjára dolgozzák át. A Risen-ben különböző céhek-hez csatlakozhatunk, akik megszabják, hogy milyen irányban is fejlődünk majd tovább. Ez a rendszer kicsit emlékeztett a Gothic 2-re, dehát istenem, annak fejlesztőiről van szó! Jelenleg a mágusok, az inkvizítorok és az útonállók céhe ismert.
Állítólag lesz demó is, habár azt nem tudni, hogy a játék megjelenése előtt, vagy után dobják fel a világhálóra, az viszont biztos, hogy több órás próbakörre számíthatunk. Az íj használata Gothic 3-ra hajaz, amíg a számszeríj inkább egy FPS-ből kivágott jelenetnek tűnik majd. Az NPC-k mindegyike saját személyiséggel és történettel rendelkezik majd, a sztori szempontjából fontosabb karakterekkel pedig mély baráti kötelekéket alakíthatunk majd ki. Attól függően, melyik céh szolgálataiba szegődünk, változnak a küldetések és a párbeszédek. A mellénk szegődött NPC-k lehetnek gyávák, esetleg félénkebb természetűek. A zenei aláfestés megkomponálásáért a Gothic-széria zenésze, Kai Rosenkranz felel majd.
A videót itt tekinthetitek meg!
A várva várt Eufória 3. évada mellett jövőre érkezik a Sárkányok háza folytatása, valamint vadonatúj…
A 2016-os LUMO folytatásaként a LUMO 2 egy retro hatású, nézetekkel játszó metroidvania, mely főként…
Lépj be a VEX MAGE világába, ami egy bizarr, kiszámíthatatlan FPS, ami több ponton is…
Holiday Ops 2026, a World of Tanks ünnepi eseménysorozata.
Ha érdekel a használt autók világa, akkor ezt a játékot neked találták ki!
A zseniális Escape Simulator folytatása megérkezett, és nagyobbat robban, mint elődje: tematikus szabadulószobák és új…