Jelenleg is zajlik a Nintendo sajtókonferenciája, ahonnan szépen lassan szivárognak ki az érdekesebb infók. Satoru Iwata beszédét azzal kezdte, hogy a Wii 2006-os premierje óta több mint 50 milliót szórtak szét világszerte.
Egyenesen a most zajló Nintendo sajtókonferenciáról érkezett a hír, miszerint a Nintendo Wii sikeresen átlépte az 50 milliós álomhatárt. Ezzel a teljesítményével pedig olyan korábbi sikerkonzolt fosztott meg a virtuális tróntól, mint a PlayStation 2, aminek három teljes év kellett ehhez az eredményhez. Ezzel szemben a Nintendo Wii 2006-os premierje óta mindössze két és fél év telt el.
A kyotoi csapat a marokkonzolok piacát is fölényesen vezeti, ugyanis míg a Sony masinájából, a PlayStation Portable-ből eddig "csupán" 50 millió lelt gazdára, addig Nintendo DS-ből közel 100 millió darab.
A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…
Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…
A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…
Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!
Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...