GDC 09: Bemutatkozik a Star Trek: D.A.C.

17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Március elején még csak pletyka volt a Star Trek: D.A.C. készülte, ma reggelre azonban hivatalossá vált, hogy a Paramount Pictures tényleg leadta a rendelését a játékra.

Március első heteiben jelentettük, hogy vadonatúj, az idén májusban mozikba kerülő J.J. Abrams-féle Star Trek mozi alapján játékot készített a Paramount. A hír végül igaznak bizonyult, a Star Trek: D.A.C. valóban fejlesztés alatt áll, ami a Roboblitz fejlesztőcsapata, a Naked Sky Entertainment készít. A játék májusban debütál és egyelőre annyi derült ki róla, hogy egy shooter játék lesz, ahol hatfős squad tagjaként indulhatunk harcba. Természetesen kooperatív módban is tolhatjuk, de ha nincs kivel játszanunk, akkor AI által irányított társakat kapunk. A játékt támogatni fogja a többjátékos lehetőséget, ahol összesen 12-en csatázhatunk – hat-hat tagból álló csapatokban -, ahol a Föderáció és a Romulan frakció közötti háborút vívatjuk meg virtuális környezetben. A Star Trek: D.A.C.-ban is bemutatkozik a filmben majd megismert új U.S.S. Enterprise, de ezen kívül rengeteg másfajta hajó is helyet kap a játékban. Háromféle játéktípus vár ránk, a megjelenést követően várhatók DLC-k – fegyverek, hajók, miegymás. Az egész  produkció erősen hajaz a Geometry Wars-ra. Beszerzése a PlayStation Networkön és az Xbox LIVE Arcade rendszerén keresztül lesz lehetséges, utóbbin előbb hozzájuthatunk majd.

 

Legfrissebb bejegyzések

Zúzógép – Filmkritika

Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…

2025-12-03

Anima Gate of Memories: I&II Remaster – betekintő

Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…

2025-12-03

HBO Max – 2025. decemberi ajánló

Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…

2025-12-01

Christy – Filmkritika

Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…

2025-11-30

Wall World 2 – játékteszt

A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…

2025-11-30

Benedict Cumberbatch csatlakozik a World of Tanks Ünnepi hadműveletéhez – kezdődik a mágikus téli offenzíva

A World of Tanks ünnepi eseményét ezúttal nem más dobja fel, mint a zseniális Benedict…

2025-11-30