Kategóriák: PC hírek

Need for Speed World Online – Az első kép!

17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Megérkezett a januárban bejelentett Need for Speed World Online első in-game felvétele, mely leginkább a játék HUD-jára koncentrál.

Januárban jelentette be az EA, hogy három vadonatúj Need for Speed játékon dolgoznak, melyek egyike a SHIFT lesz, mely nagyon hajaz a Race Driver GRID-re, míg a másik a Need for Speed World Online, ami – ahogy a neve is mutatja – egy ízig-vérig MMO-nak ígérkezik. A kaliforniai csapat először az ázsiai piacon próbál szerencsét, ott még idén nyáron megjelenik a játék, a többi régióban csak ezután debütálhat a produktum, ami ma első képével hívta fel magára a figyelmet.

 

A kikerül állókép kapcsán nyilatkozott Scott Henshaw, a játék producere, aki elmondta, hogy céljuk a HUD bemutatása volt, mely a PC-s igényekhez lett igazítva és komoly rugalmasságot biztosít majd a felhasználók számára. Ez azt jelenti, hogy szabadon pakolgathajuk ide-oda a HUD-rendszert, ha pedig egyszerre két monitoron toljuk a játékot, akár külön monitorra is pakolhatjuk azt.

Legfrissebb bejegyzések

Az HBO Max 2026-os kínálata

A várva várt Eufória 3. évada mellett jövőre érkezik a Sárkányok háza folytatása, valamint vadonatúj…

2025-12-19

LUMO 2 – betekintő

A 2016-os LUMO folytatásaként a LUMO 2 egy retro hatású, nézetekkel játszó metroidvania, mely főként…

2025-12-17

VEX MAGE – betekintő

Lépj be a VEX MAGE világába, ami egy bizarr, kiszámíthatatlan FPS, ami több ponton is…

2025-12-17

Used Cars Simulator – Korai Hozzáférés betekintő

Ha érdekel a használt autók világa, akkor ezt a játékot neked találták ki!

2025-12-13

Escape Simulator 2 – betekintő

A zseniális Escape Simulator folytatása megérkezett, és nagyobbat robban, mint elődje: tematikus szabadulószobák és új…

2025-12-13