17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Az egyik internetes magazin meginterjúvolta a Dead Space: Extractiont készítő csapat tagjait, akik rengeteg érdekes infómorzsát hintettek el a játékról.

Durván egy hónappal ezelőtt jelentette be az Electronic Arts, hogy a tavalyi esztendő egyik meglepetés játéka, a Dead Space a gyenge eladási eredmények ellenére tiszteletét teszi Nintendo Wii-n is. Az EA Redwood Shores gondozásában készülő produktumban egy új főszereplővel, egy női karakterrel kell majd levadásznunk fertőzött társainkat. Az interjúból megtudtuk, hogy a játék a rail shooter stílust követi majd – Resident Evil 4 – és ezen a nyomvonalon haladva egy teljesértékű alkotással lesz dolgunk, ami több órányi új játékélménnyel gazdagítja majd a rajongókat. Új helyszínek is belekerülnek a játékba, így kalandozhatunk Aegis VII területein, ahol kirobbant a fertőzés, vagy az Ishimura fedélzetén. Természetesen kapunk kooperatív módot, ahol társunk bármikor, akár a pálya közepén is csatlakozhat hozzánk, illetve rengeteg új fegyver, nagyobb és szívósabb ellenfelek és különféle főellenfelek várnak ránk.

 

Legfrissebb bejegyzések

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20

FREERIDE – betekintő

Lépj fel a Fate Train-re, mely egy utazásra invitál a szellemvilágba, majd az út végén…

2026-03-19

Star Wrath – Closed Beta betekintő

A Star Wrath egy többjátékos űrbeli extraction játék, amelyben megépítheted a saját hajódat, és intenzív…

2026-03-18

Jön az MVM Budapest Comic Con 2026!

Világsztárok, képregénylegendák és cosplay csodák: visszatér az MVM Budapest Comic Con!

2026-03-17

Movierooms – Cinema Management (Alpha) játékteszt

Alkalmam nyílt kipróbálni a Movierooms - Cinema Management című játék alpha verzióját. Több technikai hiba…

2026-03-17