Múlt hét óta nyílt titok, hogy az EA Montreal folyatni kívánja az Army of Two-t, azonban a hivatalos bejelentésre a mai napig várni kellett.
Múlt héten jelentek meg az első hírmorzsák, melyek arra utaltak, hogy az EA Montreal egy vadonatúj játékon dolgozik, ami egy korábbi alkotásuk folytatásaként kerül piacra. A találgatások zöme az Army of Two-t jelölte meg lehetőségként, azóta számos érdekesség is napvilágot látott a készülő termékkel kapcsolatban, a hivatalos bejelentésre azonban csak ma került sor.
A bejelentésből egyelőre annyi derült ki, hogy a történet helyszíne Kína egyik legnagyobb metropolisza, Shanghai lesz, ahol egy hatalmas katasztrófa kellős közepébe csöppen a két visszatérő főhős, Rios és Salem. Erre szokták mondani, hogy rosszkor, rossz helyen, de legalább a jó oldalon! Feladatunk természetesen nem más, mint kideríteni, hogy mi történt, felszámolni az egész mögött álló összeesküvést és annak szereplőit és megoldani a 40th Day rejtélyét.
Az Army of Two: The 40th Day valamikor télen érkezik és csak X360-on, PS3-on és PSP-n teszi tiszteletét.
Egy FMV horror-thriller, amelyben egy fitnesz influenszer életéről dönthetünk.
Egy Sandbox-RPG, melyben a saját történelmünket írhatjuk meg.
Új videosorozattal jelentkezik a World of Tanks: HEAT.
Mi az a Tavern Keeper? A Tavern Keeper első pillantásra egy hangulatos fantasy kocsmamenedzselős játéknak…