17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Kotaku pletykarovata szerint Big Daddy mellett kecsesebb és gyorsabb női mása, Big Sister is belekerül a játékba és lehetséges, hogy Ő a titokzatos gyermekrabló.

A Bioshock második részének pár nappal ezelőtt fellőtt teaser honlapja napról napra újabb információkkal, újságkivágásokkal, kézzel írott cetlikkel egészíti ki eddigi ismereteinket. Eddig annyit sikerült megtudni, hogy egy, a fejéből pirost fény kibocsátó és nagyon gyors valami elrabolt egy halászattal foglalkozó család gyermekét. Az apuka fenti leírásán kívül semmit nem tudni a támadóról, de a Kotaku úgy véli, hogy Big Daddy női kiadása, Big Sister állhat a dolog hátterében.

 

Bármit is takar a piros fény, bármi is a jelentősége a gyerekrablás köré épített sztorinak, alig egy hónap múlva mindenre fény derül, ugyanis a játékra kiszabott embargó lejárta után a PC Gamer magazin hasábjain bukkannak fel az első konkrétumok, amiket természetesen mi is megosztunk majd Veletek!

Legfrissebb bejegyzések

The Run – Bemutató

Egy FMV horror-thriller, amelyben egy fitnesz influenszer életéről dönthetünk.

2026-02-05

The End of History – Betekintő

Egy Sandbox-RPG, melyben a saját történelmünket írhatjuk meg.

2026-02-04

Tavern Keeper – Játékteszt

Mi az a Tavern Keeper? A Tavern Keeper első pillantásra egy hangulatos fantasy kocsmamenedzselős játéknak…

2026-02-01

Dream Garden – betekintő

Építsd fel a saját zen kerted a Dream Gardenben!

2026-01-25

Pirate Outlaws 2: Heritage – bemutató

Kártyajáték a kalózok világában.

2026-01-24