Pár nappal ezelőtt debütált PC-n a tavaly november óta konzolokra már kapható Tom Clancy’s: EndWar. Akik esetleg még nem vásárolták meg a hangvezérléssel irányítható alkotást, azoknak itt egy rövid kedvcsináló.
Tavaly novemberben debütál next-gen konzolokra a Tom Clancy nevével fémjelzett EndWar, melynek sajátossága, hogy a kontroller mellett hangvezérléssel is irányítható a játék, mely egy fiktív harmadik világháborúba kalauzol el minket. X360-as tesztünk egy ideje olvasható nálunk, a PC-s verzió bevezető képsorai pedig most leshető meg!
Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…
Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…
Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…
Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…
A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…
A World of Tanks ünnepi eseményét ezúttal nem más dobja fel, mint a zseniális Benedict…