Comic-Con 09 – Overlord II fejlesztői bemutató

17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A New York-ban tartott idei Comic-Con rendezvényen jelent volt a Codemasters és a Triumph Studios is. A fejlesztők szerencsére magukkal hozták az Overlord második részét is, ami először látható mozgás közben.

Az új epizódban egy teljesen új hőst irányítunk majd, akinek egy, a Római Birodalom ihlette hatalmas birodalommal kell majd szembenéznie. Alattvalóink, a minionok sokkal agresszívebbek és intelligensebbek lesznek, meglovagolhatnak majd farkasokat és egyéb mágikus lényeket. A kritikákat meghallgatva az ígéretek szerint sokkal gonoszabb lesz a játék, a minionok pedig nevet kapnak, így elhalálozásuk esetén a Minion Graveyard-ban kerülnek, ahonnan bármikor feltámaszthatók lesznek. A játék 2009-ben érkezik, Xbox 360-ra, Playstation 3-ra és PC-re.

 

A második rész először látható mozgás közben és láthatóan sokat pofásodott a produkció az első részhez képest. Érdemes figyelni a fejlesztő kommentárjára is, mert rengeteg érdekességre derül fény.

Legfrissebb bejegyzések

The Run – Bemutató

Egy FMV horror-thriller, amelyben egy fitnesz influenszer életéről dönthetünk.

2026-02-05

The End of History – Betekintő

Egy Sandbox-RPG, melyben a saját történelmünket írhatjuk meg.

2026-02-04

Tavern Keeper – Játékteszt

Mi az a Tavern Keeper? A Tavern Keeper első pillantásra egy hangulatos fantasy kocsmamenedzselős játéknak…

2026-02-01

Dream Garden – betekintő

Építsd fel a saját zen kerted a Dream Gardenben!

2026-01-25

Pirate Outlaws 2: Heritage – bemutató

Kártyajáték a kalózok világában.

2026-01-24