17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Ismét mozgóképek formájában hallatott magáról a Star Ocean: The Last Hope, mely a legendás széria előzményeit meséli majd el.

A tavalyi Tokyo Game Show-n mutatkozott be először mozgás közben a Star Ocean: The Last Hope, mely a sorozat előzményeit meséli majd el.

 

A harmadik világégés okozta károk miatt a Föld szinte lakhatatlanná vált, így az emberiségnek egyetlen esélye maradt a túlélésre: Új bolgyókat kell meghódítani és kolonizálni. A fejlesztők ígérete szerint rengeteg és változatos helyszínen kalandozhatunk, így bolygók sokaságát járhatjuk majd be. A játékmenet állítólag  a harmadik részhez hasonlóan működik majd, ami annyit jelent, hogy valós idejű harcra számíthatunk, melyek amolyan arénákban zajlanak majd, azaz a valós, kinti világtól elszeparálva történik minden. Ezen kívül a harc sokkal letisztultabb és gyorsabb lesz, valamint rengeteg új, eddig nem ismert ficsőr is belekerül.

 

 

 

 

 

 

 

Legfrissebb bejegyzések

The Run – Bemutató

Egy FMV horror-thriller, amelyben egy fitnesz influenszer életéről dönthetünk.

2026-02-05

The End of History – Betekintő

Egy Sandbox-RPG, melyben a saját történelmünket írhatjuk meg.

2026-02-04

Tavern Keeper – Játékteszt

Mi az a Tavern Keeper? A Tavern Keeper első pillantásra egy hangulatos fantasy kocsmamenedzselős játéknak…

2026-02-01

Dream Garden – betekintő

Építsd fel a saját zen kerted a Dream Gardenben!

2026-01-25

Pirate Outlaws 2: Heritage – bemutató

Kártyajáték a kalózok világában.

2026-01-24