17 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Délelőtt még csak pletykálkodtak róla, estére pedig hivatalossá vált, hogy a svéd EA DICE két vadonatúj Battlefield-részen dolgozik. Az egyik a jó öreg második világháború idejébe, míg a másik a modern kori hadviselésbe repít el minket.

Hétvégén kerül sor New York-ban a Comic Conra, ahol nemcsak a képregényvilág színe-java, hanem a játékipar is képviselteti magát. A rendezvényen az Electronic Arts is jelen lesz és a kaliforniai cég egy képeslappal leplezte le, hogy új Battlefield-játékokat jelent majd a be a kiállításon. Mivel idő előtt szivárgott ki az információ, így az EA idő előtt hivatalosan is megerősítette, hogy igaz a szóbeszéd, és az EA DICE valóban két vadonatúj Battlefield névvel illetett produkciót jelent be.

 

Ezek közül az egyik a Battlefield 1943: Pacific lesz, aminek a nevéből egyértelműen látszik, hogy a Csendes-óceán térségének leghíresebb csatái elevenednek majd meg. A koncepció állítólag követi a nagy elődökét, vagyis ezúttal is a többjátékos módnak jut nagyobb szerep. A bejelentés szerint valamikor nyáron érkezik az új epizód, mely PC mellett X360-ra és PS3-ra is napvilágot lát. Jelenleg három nagyobb helyszín neve ismert: Wake Island, Guadalcanal és Iwo Jima, mely térképeken 24 játékos feszülhet egyszerre egymásnak. Ha minden igaz, akkor a játék online lesz lecibálható, így majdan be kell izzítanunk a LIVE-ot, a PSN-t, míg PC esetében valamilyen más szolgáltatást.

Legfrissebb bejegyzések

The Run – Bemutató

Egy FMV horror-thriller, amelyben egy fitnesz influenszer életéről dönthetünk.

2026-02-05

The End of History – Betekintő

Egy Sandbox-RPG, melyben a saját történelmünket írhatjuk meg.

2026-02-04

Tavern Keeper – Játékteszt

Mi az a Tavern Keeper? A Tavern Keeper első pillantásra egy hangulatos fantasy kocsmamenedzselős játéknak…

2026-02-01

Dream Garden – betekintő

Építsd fel a saját zen kerted a Dream Gardenben!

2026-01-25

Pirate Outlaws 2: Heritage – bemutató

Kártyajáték a kalózok világában.

2026-01-24