A hónap végén polcokra kerülő második Keresztapa-adaptáció merőben eltér majd az első résztől, ugyanis az EA Redwood Shore alkotása rengeteg új ficsőrt vonultat majd fel.
Az EA égisze alatt készülő The Godfather állítólag olyan lesz, mintha a "Sebhelyesarcút ötvöznénk a Total War-ral". Sokkal kevésbé lesz mondható GTA-klónnak, ellenben a sandbox jegyek mellett fellelhetők lesznek RPG és RTS vonások is, így egy igazi hibrid alkotással lesz dolgunk.
A történet az 1960-as évekbe lett ágyazva és főbb helyszínül szolgál majd a jó öreg New York, Miami vagy Havanna. A játék során hat különböző "kaszt" közül választhatunk, így ezzel határozhatjuk meg, hogy milyen bűnőzök is leszünk. A következők közül válogathatunk: verőlegény, gyújtogató, tűzszerész, gyógyitó,széftörő vagy mérnök. Mindegyik karakter rendelkezik majd saját háttérsztorival, továbbá tizenkét különböző "személyiséggel" is felruházzák őket a fejlesztők. Például a verőlegény komoly alkohol problémákkal küzd, így egy-egy kocsmai verekedés alatt laza természetességgel hörpint üvegéből. Ezen kívül a magazinból arra is fény derül, hogy helyet kap a "Don’s View" mód, ami lehetővé teszi, hogy izometrikus perspektivából kövessük az eseményeket. Ilyenkor egyengethetjük a család dolgait, szervehetjük a rajtaütéseket, egyszóval minden itt intézhetünk majd.
A The Godfather II február 27-én érkezik meg a boltok kirakataiba, ahol többek között PC-re, X360-ra és PS3-ra lesz érdemes keresgetni.
Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…
Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…
Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…
Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…
A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…
A World of Tanks ünnepi eseményét ezúttal nem más dobja fel, mint a zseniális Benedict…